Nem tagadom, az elmúlt 3 év volt életem legnehezebb időszaka. Rengeteg tragédia ért engem és a családomat, amelyet nem tudtam feldolgozni. Hosszan tartó betegség következtében elveszítettem az imádott nagymamámat, aki a családban a legközelebb állt hozzám mindenki közül. Éppen ezért elképzelhető mindenki számára, hogy mennyire rosszul kezeltem a dolgot, nagyon magamba zárkóztam, és nem nyitottam senki felé. Pedig ilyenkor ez a lehető legrosszabb magatartás, ha senkivel sem beszélgetünk, és hagyjuk, hogy a sok feszültség gyűljön bennünk. Ez azért baj, mert előbb vagy utóbb ez előtör, csak sajnos azt nem lehet tudni, hogy mikor és milyen formában.
Nálam ez, mint említettem, 3 év elteltével jött ki, amikor azt hittem, hogy vége a legnehezebb időszaknak. De nem így történt. Pánikrohamok gyötörtek, és én az alkoholhoz nyúltam, hogy enyhítse a fájdalmamat. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy elindítottam magam a testi – lelki lejtőn. Az alkoholizmusom következtében elveszítettem a munkámat, és később a családommal való kapcsolatom is jelentősen megromlott. Még ekkor sem érzékeltem, hogy mekkora is a baj. Egy nap tükörbe néztem, és azt láttam, hogy teljesen eltorzult az arcom a sok ivástól. A korábban kifejezetten fiatalos arcom öreggé vált, és ráncos is lettem. Ekkor tudatosult bennem, hogy nekem bizony változtatásra lesz szükségem.
Mivel tudtam, hogy ebből a gödörből egyedül nem tudok kimászni, gondoltam, hogy segítséget kell kérnem egy szakembertől. Az egyik ismerősömtől kaptam meg egy addiktológus magánrendelés elérhetőségét, és nagyon hálás voltam érte. Be is jelentkeztem, hogy minél hamarabb rá tudjak lépni a gyógyuláshoz vezető útra. Ott azt ajánlották, hogy jelentkezzek be egy általuk ajánlott 28 napos rehabilitációs programra, mert arra lenne szükségem.
Megfogadtam a szakember tanácsát, mert mindenképpen meg szerettem volna gyógyulni. Ez egy olyan központ volt, ahol az alkoholfüggőséggel küzdőknek nyújtanak segítséget. Az épület, ahol a program zajlik, egy elrejtett Balaton környéki területen van, ami igazán csöndes helyszín. Ebből kifolyólag nem kell amiatt aggódni, hogy kíváncsi szemek tévednek arra. Az anonimitás és a diszkréció az egyik legfontosabb a kezelés ideje alatt. Erre azért van nagy szükség, mert a tapasztalataim alapján az emberek nem szívesen vonulnak be ilyen jellegű kezelésekre. A többség attól tart, hogy kiderül a nagyközönség számára a betegségük, és akkor megbélyegzik őket. Valljuk be, ennek van is alapja, hiszen a társadalmunk igencsak megbélyegzi az alkoholistákat annak ellenére, hogy pontosan nem tudhatja a kívülálló, hogy mi miatt lett függő az adott személy.
Ennek ellenére nem kell azt éreznie a páciensnek, hogy teljesen el van zárva a külvilágtól. Lehetőség van arra, hogy a program résztvevői hosszú sétákat tegyenek a Balaton környékén, ami köztudottan jót tesz az ember lelkének egyébként is. Emellett a sportolásról sem kell lemondani, mert számos ehhez kellő eszköz a rendelkezésükre áll.
De a családját sem kell senkinek nélkülöznie. Hétvégente nyílt napok kerülnek megrendezésre, amikor a páciensek találkozhatnak a családjaikkal. Ekkor előadásokon is részt vehetnek ők, amelyek ahhoz fontosak, hogy a beteg megkapja a családjától a kellő támogatást, és ők is megtanulják, mik a megfelelő módok arra, hogy támaszt nyújtsanak, és a szenvedélybeteg családtag mellett legyenek. Mik azok, amikre figyelni kell, és mi lehet a család szerepe ebben a nehéz helyzetben.
Ami igazán hitelessé teszi az egész kezelési programot, az az, hogy az ott dolgozók, akik végig a gyógyulni vágyók segítségére vannak, maguk is gyógyult alkoholisták. Ez azért fontos, mert így ők pontosan tudják, min mennek keresztül a betegek, melyek azok a mélységek és magasságok, amiken ők keresztülmennek. Emellett addiktológiai szakemberek is segítenek a gyógyulásban, akik között van pszichológus, pszichiáter és például szakjogász is. Ez alapján látható, hogy az alkalmazottak palettája igen színes, ez is a minél gyorsabb és hatékonyabb gyógyulást szolgálja.
Ennek alapja az úgynevezett Minnesota – modell, amely eredetileg Amerikából származik. Eszerint akkor lesz a kezelés a leghatásosabb, hogyha az orvosi szakértelem mellett bevonunk olyan személyeket, akik korábban megtapasztalták már azokat a dolgokat, amelyeket az alkoholfüggők is megtapasztaltak. Az orvosok és a saját tapasztalat alapján segítők aránya 30% és 70%. A módszer sikerességét az is mutatja, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a rehabilitációs intézeteknek a nagy része, megközelítőleg a 4/5-e ezt alkalmazza. Magyarországra ez a kezelési mód a rendszerváltás után érkezett meg nem sokkal. Azonban rövid időn belül bebizonyosodott, hogy az alkalmazott eszközök közül ez, vagyis a Minnesota – modell bizonyul az egyik leghatásosabbnak.
A központ célja azonban nem csak az, hogy a betegek kigyógyuljanak a szenvedélybetegségből, hanem hogy ezt a józan állapotot fenntartsák lehetőleg életük végéig, Ezért hoztak létre egy utókövetési rendszert, amelynek pont ez a rendeltetése. Miután a páciensek elvégezték a programot, gyakran visszahívják őket különböző eseményekre, hogy megosszák egymással a tapasztalatokat, az élményeket. A csoportszociológia nyújtotta lehetőségeket használják ki ezzel, mert így megvédik egymást attól öntudatlanul is, hogy visszaessenek az alkoholizmusba.
A program alatt egyáltalán nem éreztem magam rosszul, még a honvágy sem gyötört. Pedig azért 28 nap nem kevés idő. Sokat segített, hogy új barátokra leltem a program alatt, és rájöttem, hogy mások sokkal nehezebb élethelyzetekben voltak, mint én. Sőt volt, aki jóval mélyebben merült el a szenvedélybetegségben, mint én magam, így nekik a gyógyulás is nehezebb volt. De ők is megcsinálták.
A program elvégzése után keresnem kellett valami hobbit, ami leköti a felesleges energiáimat, és megóv attól, hogy újra a pohár fenekére nézzek. Egy ismerős javaslatára kezdtem el kutatni a természetes gyógymódok irányában, és akkor úgy éreztem, hogy megtaláltam a hivatásom. Szinte az összes témában létező könyvet megvettem, és kiműveltem magam belőlük. Különböző természetgyógyászati tanfolyamokat is elvégeztem, és egyre inkább úgy éreztem, hogy életvitelszerűen szeretnék ezzel foglalkozni.
Egy nap beugrott, hogy mi lenne, ha megnyitnám a saját gyógynövényboltomat. Egyre jobban foglalkoztatott a dolog, ezért úgy döntöttem, komolyabb lépéseket is teszek az ügy érdekében. A rehabilitációs program ideje alatt megismerkedtem egy nagyon kedves úriemberrel, aki felajánlotta, hogy segít, hogy megvalósíthassam az álmaimat. Nem mellesleg ő maga is saját vállalkozásba kezdett, amit az a hobbija inspirált, amit a szenvedélybetegségből való kigyógyulása után kezdett el. Szóval valóban gyümölcsöző lehet valami újat kipróbálni. Ki tudja, lehet az életünk új célját találjuk meg vele.
Szerencsére kialakult egy vásárlóköröm, akinek köszönhetően meg tudom teremteni saját magamnak a megélhetésemet anélkül, hogy aggódnom kéne a napi betevő vagy esetleg a számláim miatt. Ha nem találtam volna meg ezt az új értelmét az életemnek, azt hiszem, nehezebben viseltem volna a nehézségeket a mindennapjaim során.